Ahhoz, hogy kiemeljenek egy gyermeket a vér szerinti családjából, drámának kell történnie. Vérnek kell folynia, vagy súlyos abúzusnak, bántalmazásnak. Bántalmazásnak minősül az is, ha egy gyermeket érzelmileg elhanyagolnak, gondatlanul bánnak vele, éhezik, fázik, elhanyagolt, elhagyatott. Ha alkoholista vagy drogfogyasztó szülők között kell élnie. És persze vannak a nagyon súlyos visszaélések egy gyermek bizalmával és kiszolgáltatottságával: amikor a szexualitásan törik meg és a gyermekkori ártatlanságát rabolják el tőle.
Sajnos nem ritka, hogy egy gyermek a teljes skálát végigéli. Ekkor előbb vagy utóbb kiemelik a családjából, és gyermekvédelmi szakellátásba kerül. Jobb esetben nevelőszülőhöz, rosszabb esetben egy gyerekotthonba, ahol onnantól minden napja azzal telik, hogy várja, hogy valaki érte jöjjön és hazavigye.
A rendszer
A szerencsésebbjét ezeknek a szegény kisgyerekeknek örökbeadják. De a többségük végleg egyedül marad. A vér szerinti család nem mond le róla, aminek számtalan oka lehet. Főleg, mert nem akarják elveszíteni, mert reménykednek abban, hogy a sorsuk jobbra fordul és igazi családként tudnak majd egyszer funkcionálni, vagy mert elviselhetetlen a lelkiismeretfurdalásuk van. Ezeket a gyerekeket csak nevelőszülőkhöz tudják adni, ami kifejezett szándéka a mai gyermekvédelemnek. Hiszen nyilvánvaló tény: minden gyermeknek életbevágó szüksége van egy családra, akihez kötődhet, egy otthonra, ahol hazavárják.
Egyedül
A gyermekotthon mégcsak utánozni sem tud egy családot. Túlterhelt nevelők igyekeznek törődni egy-egy tucat, sebzett, lelkileg traumatizált, agresszív, kiborult vagy fejlődésében elmaradt gyermekkel. Mind nagy elhivatottsággal kezdik, de a szerető család az adottságokból fakadóan nem lehet itt megadni.
Egy gyermekotthon volt vezetője mondta: „Semmiféle javulást nem tapasztaltam soha a gyerekeknél. Egyetlen célom az volt, hogy egyszer az életben ők is megtapasztalják, hogy valaki elfogadja őket. Úgy, ahogy vannak.”
Bárkivel - senkivel
Amikor ellátogatsz egy gyermekotthonba, egy kis csapat rohan meg. Megfogják a kezedet: „Vigyél haza! Nagyon jó leszek!”. Ők azok, akik azonnal kötődnek, könyörögnek egy kis szeretetért, válogatás nélkül hazamennének bárkivel, akinek megesik rajtuk a szíve.
A másik típus bezárkózik. Ők nem néznek a szemedbe, nem mennek oda hozzád, megkeményítik pár éves kis szívüket és kulcsra zárják, mert több csalódást már nem bírnának ki. De Te az egyikükért jöttél. Feltámad bennük a vad remény és a fékeveszett rémület. Szinte semmijük nincs, de most ezt a semmi kis stabilitást, amit egy gyermekotthon nyújt is kihúzzák a lábuk alól. Vajon igazi meleg ölelések várnak rájuk, vagy hányatott sorsuk csak egy másik helyszínen folytatódik…?
